Valami eltörött, amikor Pethő távozott az Origótól és azóta nem igazán van mit olvasnom itthon.

De lehet, régebbre kell visszamennem. Nyolcadikban akadt a kezem közé pár régi Élet és irodalom, ezzel pedig megkezdődött azóta is tartó utazásom a politikai újságírás világában. (Mily érdekes, hogy az aktuálpolitikai eseményeket ettől függetlenül csak pár évvel később kezdtem el követni!) Mit érdekelt engem politikai állásfoglalásuk, amikor ott volt az a tengernyi kreatív megfogalmazás és ízes szófordulat! Ámulva olvastam a végtelennek tűnő cikkeket, melyekben terjedelmük miatt az egyes részek még külön alcímeket is kaptak!

Ekkor tanultam meg nem megállni egy oldalnál, folytatni bizonyos gondolatmeneteket háromezer karakter után is.

Más kérdés persze, hogy a hazai belpolitikába nyert betekintésem után nem sokkal abba is hagytam az olvasásukat – nem állásfoglalásuk, hanem azok egyoldalúsága miatt. Persze a legtöbb publicisztika sajnos ilyen nálunk, érdemi tényanyagot még csak meg sem kísérelnek átadni a szubjektum mellett, mint jobb helyeken. Az ember elolvasásuk után két dolgot tehet: vagy bólogat, vagy a fejét rázza. Tanulni sajnos nem fog belőlük.

De azért még mindig vannak komoly elemző írások, színvonalas ténycikkek. Vagy legalábbis voltak. Ha viszont ma körbenézek, csupán furcsa torzókat találok. Az Origo egy olvashatatlan mocsok lett, amióta a megváltozott tartalomfogyasztási szokásokat tartalom helyett rothadt töltöttkáposztát állítanak elő írásos formában.

A hvg.hu Gavra óta a print verzióra nem jellemző maró gúnnyal osztja az észt, egyre kevesebb komoly oknyomozó tartalmat felmutatva, mára már értelmiségi közönséghez abszolút méltatlan fikával tűzdelve tele címeit. Az Index vicces és fiatalos próbál lenni, de nem az – bár mostanában még mindig itt jön le a legtöbb komoly anyag tapasztalatom szerint. A 444 a vicceskedés és a fiataloskodás miatt kéthetente egyszer közöl olyan anyagot, amit érdemes elolvasnom. A valasz.hu cikkei rövid kivonatok vagy print-ajánlók, a Magyar Nemzet Online pedig csupán értékválsága miatt vicces, egy magát konzervatívként aposztrofáló sajtóterméket pedig nem tudok komolyan venni, ha Puzsérral írat publicisztikákat. Az Átlátszó és a Direkt36 jó, de kevés. Úgyhogy marad a külföldi sajtó, ha igényes dolgokat akarok olvasni.

Ott már rájöttek, hogy a kattintásvadászathoz nem kell feladni a színvonalat. Talán itthon is rá fognak, hiszen a Sipos-cikknek is hatszámjegyű olvasószáma volt.

Ha valamiben nem vagyok biztos, az az, hogy tényleg „a régi jó dolgokból nem maradt semmi”, vagy korábban is hasonlóak voltak az itthoni sajtótermékek, csak én láttam belőlük többet és én „öregedtem meg”. Anno a Firefoxszal automatikusan érkező „Friss hírek” RSS-ben néha minden egyes cikket elolvastam, még a velvetes rémségeket is. Azóta azok is rosszabbak lettek, igényesebbé váltam, vagy mindkettő? Rejtély számomra.

Az mindenesetre bizots, hogy több Kágébéla-cikket, kevesebb Mindeközben-rovatot kívánok a hazai sajtónak.