Mielőbb hagyja maga mögött az Unió a hozzánk hasonló országokat, annál jobb lesz a kontinensnek. Nonszensz egy olyan rendszert fenntartani, melybe Magyarország és Görögország örömmel belép, Norvégia pedig – többek közt pontosan ezért – nem.

Bár egyébként is indokolatlannak látom a huszonegyedik század globalizált és kapcsolati hálóktól burjánzó világában a nemzeti szuverenitás gondolatát, ez különösen igaz azokra az országokra, melyek korlátozott földrajzi, demográfiai és gazdasági adottságaik miatt képtelenek bármit is letenni az asztalra a globális szcénában. Most komolyan, ha az osztrák életszínvonal a magyar kétszerese, a svájci pedig több mint háromszorosa, akkor milyen körülményeket tudunk elképzelni, melyek közt a hazánkra a rendszerváltás óta jellemző politikai vezetési szakértelemmel valaha utolérjük őket? Nukleáris apokalipszist, ami minket pont elkerül?

Tudom, tiszteletet a magyaroknak, a bevándorlók pedig ne vegyék el a munkánkat. De őszintén, ha a bevándorló egy brüsszeli bürokrata és racionalizálja a magyar költségvetést, a GDP növekedésén pedig egy százalékponttal növel, a beruházókat pedig nem ijeszti el, egyáltalán nem zavarna, hogy nem határainkon belül született. Egy államférfi képességei fontosabbak, mint származási helye. Abban pedig talán megegyezhetünk, hogy az elmúlt huszonöt év teljesítményét és az „utánpótlást” nézve erősen leszerepelt a magyar politikai garnitúra.

A Guardian weboldalán megjelent véleménycikk szerint a német és francia gazdasági miniszter közösen dolgozik azon, hogy az eurózóna tagjai valósítsák meg a szorosabb integrációt, külön a többi tagállamtól. Meglepően racionális elképzelés ahhoz képest, hogy európai politikusoktól származik. A világ politikai porondján az EU jelentéktelen, integrációja nem kellően szoros, az erős tagállamok közös gazdasági potenciáljukat pedig részben feladták azzal, hogy a szövetséget új piacok reményében kiterjesztették másodvonalbeli európai országokra is. Ez a modell lehetővé tenné azt, hogy a kellő erősségű, stabilabb pénzügyi háttérrel – és érettebb politikai vezetéssel – rendelkező országok a resztli levetésével tovább tudják folytatni az elmúlt évtizedek értékes gazdasági előrelépését. (A felmérések szerint a lakosság nagy része támogatna egy ilyen lépést, és megfelelő vonzatait nézve szerintem ez itthon is hasonló lenne: sok a kocamagyarkodó, akik szerintem a jelenlegi fizetésének kétszereséért örömmel lenne inkább európai.)

Egy nagyobb, egyesített politikai struktúra lehetőséget adna arra hosszabb távon, hogy nagyobb eséllyel kerüljenek szakértők az egyes területek élére, miközben a cikkben javasolt modell lehetőséget adna arra is, hogy a másodrendűséget vállaló kvázifüggetlen államokba ne toljanak bele tízévente több mint egy évnyi költségvetésnyi pénzt. (Remek „befektetés” lehet hazánk az Uniónak egy tiszteletért ugrabugráló miniszterelnökkel és az Új Nemzedék Központhoz hasonló érdekes projektekkel.)

Az unió vezetői politikusainak már azelőtt rá kellett volna jönnie, hogy egyes tagállamok nem érdemelnek teljes jogú tagságot és jelentéktelenségük okán nincs helyük az Unióban, mielőtt bevették őket. Talán most részben kompenzálják ezt a hibát. Egy gazdaságilag erősebb Nyugat-Európa, melyben azért szabadon közlekedhetek és vállalhatok munkát, miközben a mindenkori magyar kormány ragaszkodik jogaihoz egy egyre fogyó népességű országban, amit a magánnyugdíj-alapok megcsapolása és az oktatás forrásainak csökkentése hosszabb távra taccsra tett? Kiválóan hangzik. Európaiság extrákkal.